Vissza a látnivalók listájához

További látnivalók

Falumalom - Szaller Malom

Kapolcs, Kossuth utca 35

Biró-malom

Kapolcs
Kuti-malom, Biró-malom, Birómalom

Kőszeghy- vagy Varga-malom

A malmot a ház homlokzatán látható  dátum szerint 1897-ben építették át alulcsapott kerekű malommá. Egy malmászati részvénytársaságé volt ekkor és Varga-malomnak nevezték. 1926-ban vette át Kőszeghy Dezső. A gabona tisztításától a liszt osztályozásáig minden munkafolyamat elvégzésre alkalmas volt. Az energiát egy középen csapott 6,33 méter átmérőjű vízikerék szolgáltatta, mely egy 110 voltos dinamóval az épület világításához is termelt áramot. Teljesítménye napi 5-8 mázsa lehetett. Ekkor élte fénykorát az annak idején legkorszerűbb őrlőszerkezet. A két henger és a daráló teljesítménye Kőszeghy özvegye szerint a malom leállítását megelőző időkben a 30 mázsát is elérhette jó vízállásnál. 1948-ban motorral szerelték fel, hogy rásegítsen a vízre, de annak rezgésétől megrepedt, majd később ki is dőlt az épület egyik sarka. A molnárház és melléképületek továbbra is a Kőszeghy család tulajdonában maradt.A malmot 1951-ben a Malomipari Egyesülés leállította, de nem államosították, magántulajdonban maradt. 1977-ben jelenlegi tulajdonosa a Pápai család vette meg a malmot, és az épületet felújította, 2020-ban a Malom ismét gazdát cserélt, jelenleg ismét átalakítás alatt. 
A Malom nem látogatható!

Látnivaló képei